Hírek - Pajor László: kezd összeállni a fejemben egy alapcsapat...
2018.08.13   12:35

Az idén az U17-es csapat irányítását vetted át, akik a tavalyi szezonban a 10. helyen végeztek. Az eddigi látottak alapján, mik az első benyomások?

A csapat magját már tavalyról ismerem, ideiglenesen dolgoztunk együtt a tavaszi szezonban. Az átigazolási szezon nem volt eseménytelen, 3 játékos távozott, 6 pedig érkezett. A keret nagyjából kialakult, azonban még várható egy-egy változás. A következő idényben az U17 III. osztály Közép C csoportjában indulunk, a célunk a tavalyinál jobb szereplés elérése, lehetőleg a táblázat első felébe kerülés. Emellett természetesen fontos a korosztálynak megfelelő követelmények elsajátítása, a teljesítményhez szoktatás, illetve egyre meghatározóbbá válik a minél eredményesebb szereplés, hiszen szépen lassan közelítünk a felnőtt futballhoz.


Várható-e még változás a keretben?

Elképzelhető még távozás és érkezés is, örülnék még egy játékosnak a védelem közepére és a védekező középpályás posztra.


Az elmúlt hétvégén, Gödöllön játszotattok a II. Hajagos Vándorkupa keretén belül. Sikerült döntőtt játszanunk, de védül nem sikerült a torna győzelem. 

Igen, meghívást kaptunk a II. Hajagos Vándorkupára, aminek nagyon örültem, hiszen egy színvonalas tornának ígérkezett, és nem is kellett csalódnom. Nem indult minden zökkenőmentesen, kisebb sérülések és családi elfoglaltság miatt volt egy-két hiányzónk, ennek ellenére elégedett voltam a csapattal, hiszen rendkívül biztatóan szerepeltünk. A csoportot magabiztosan, három meccsen 7 ponttal nyertük, az elődöntőben egy nagyarányú győzelmet arattunk, a döntőben azonban a jó erőkből álló Váctól sajnos szoros meccsen kikaptunk. Ilyen felfogással szeretnénk folytatni a tétmeccseken is. A legfontosabb azonban, hogy kezd összeállni a fejemben egy alapcsapat.

  
Miképpen alakul a felkészülés hátralevő része?

A bajnokságunk augusztus 25-én indul, heti öt edzéssel próbálunk most már finomítani, formába hozni. Ebben nagy segítségünkre lesz egy gödöllői edzőmérkőzés szombaton, ahol már szeretnék látni begyakorolt dolgokat. Bízom benne, hogy addigra a keret is 100%-osan összeáll.

Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: