Hírek - Hétvégi Eredményeink 04.13-04.14
2019.04.16   12:25



Pördi Ádám:-Végig sportszerű találkozón, közepesnél rosszabb helyzetkihasználás mellett is magabiztosan sikerült begyűjteni a három pontot.





Pördi Ádám:-Végig kézben tartottuk a mérkőzést, de az első negyed órában kihagytuk a helyzeteket így nehézzé tettük magunknak a találkozót. A végén fokozni tudtuk a nyomást és az utolsó percekben egy tetszetős támadás végén a győztes gólt is sikerült megszereznünk.





Keserű László:-Mindkét csapat kulturált játékot mutatott be, érzésem szerint megérdemelten győztünk, a helyzetek száma alapján mindenképpen! Nagyon kellett ez a siker a lelkeknek, mindenki aki pályára lépett hozza tudott tenni a csapat teljesítményéhez!





Keserű László:-Nagyon nehéz mérkőzésre készültünk, az első félidő alapján ez be is bizonyosodott. Az ellenfél felallasi formában és játékfelfogásban is megpróbált minket meglepni, szerencsére jól reagáltunk erre. Helyzetkihasználásunk végre megfelelő volt. Egy nagy sorozatra elott állunk, ami meghatározhatja a bajnokság végkimenetelét is!





Magyar Krisztián:-Gratulálok a fiúknak, mert amit elterveztünk, azt ezúttal szinte maradéktalanul sikerült a pályán végrahajtanunk. Végig irányításunk alatt tudtuk tartani a mérkőzést és a gólokkal sem maradtunk adósok. Így tovább!





Saliga Roland:-Remek egyéni villanásokkal, jó helyzetkihasznàlással győzelmet tudtunk aratni a hétvégén. A csapatjátékunkat megbélyegezte az egyéni győzni akarás, így azt most nem tudom kiemelni pozitív pèldának.

















Támogatóink
2013 Minden jog fenntartva. Airnergy Hungary Football Club 2008
Weboldalt készítette: